Istennek hála a munkatársképző hétvégéért, ahol 27-en vettünk részt, 18 fantasztikus munkatárs-jelölttel, Horváth Zoltán és Kálmán Antal atya, Román Attila és Arató Márta tanúságtételével.
A hétvégi együttlét megerősített abban ismét, hogy jó helyen vagyok. Az öröm, a testvéri szeretet, a közösségi együttlét, valamint Jézus és a Szentlélek jelenléte hatással van rám és lesz a szürke hétköznapokban is.
Boldogsággal töltött el ez a két nap. Jó volt a testvéri szeretet kicsordulása. Amikor jelölt voltam ugyanazt éreztem mint most. Ugyanazon érzés fogságába kerültem mint akkor. Jézus velem volt. Jó volt Veletek együtt tapasztalni Jézus és a Szentlélek jelenlétét.
Köszönök mindent mindenkinek!
De colores
Horváth Béla
Köszönöm a hétvégén nekem, nekünk ajándékozott időtöket, szereteteteket, onzetlensegeteket.
Jó volt Jézus tenyerén lenni, megélni mindent.
Adjon az Úr midanyiunknak alázatos lelket, hogy a hétköznapi forgatagban is vele tudjunk járni.
Baráti szeretettel ölellek benneteket.
De Colores
Institoris Ági
コメント