Mivel ajándékoz meg engem általad az Úr?

Elmosódó üvegen színes fények szűrődnek át a sötét szobából. Az ajtó reggel óta zárva van. A kulcslyuk túl kicsi, semmit sem látni. Apa időnként felbukkan, nem vagyunk elég gyorsak, az ajtó ismét bezárul. Nagy munkában van, díszít Jézuskával. A túloldalon Anyával lázasan készülünk, vagy inkább csak Anya. Süt, főz, vasalja a ruháinkat, öltöztet, nyakkendőt köt, kiszedi a csavarókat a hajunkból. Délután öt óra felé járhat az idő. Terített asztal és Anyával szépen felöltözve állunk a nagyszoba ajtaja előtt. A Mennyből az angyalt énekeljük, amikor csengőszó jelzi, hogy bemehetünk. Kinyílik az ajtó és végre megláthatjuk a csodát. Plafonig érő karácsonyfa milliónyi gömb és figura díszíti, a szobát igazi fenyőillat lengi be, és a fa mellett a szalmából készült betlehem: nagyapám készítette születésem után. Ott fekszik a kis Jézus. Ragyogó szemekkel, csillagszóróval a kezünkben Apával együtt énekelünk. Jézuska ugyan kiröppent az ablakon, amikor beléptünk, mégis otthagyott magából egy-egy kis darabot nekünk masnival átkötve, amit izgatottan kezdünk bontogatni. Gyerekkorom karácsonya ez.

Az idő múlik, kapcsolatunk megromlott. Elköltöztem otthonról, és lázadtam minden ellen, amit a családom képviselt. Isten is benne volt ebben a kupacban. Hiába próbáltam évről évre megfesteni ugyanazt az áhított képet a karácsonyról - immár komoly párkapcsolatban élve -, valahogy sosem sikerült az üzenetet célba juttatni. A várakozás türelmetlenséggel vegyült, a készületet idegeskedés mérgezte.Hiába ajándékoztuk meg egymást azzal, amire vágytunk, egyikünk sem azt kapta, amire valójában szüksége volt. Jézusra lett volna szükségünk. A templomot, aki én vagyok, nem lakta senki, és bár kopogtatott az ajtómon a Szent Család, szállást mégsem tudtak venni nálam.

Isten azonban úgy döntött, kell neki ez a templom. Lerombolja tehát, de felépíti, még ha nem is három nap alatt. Megtörtem. Egyedül maradtam és nem tudtam kapcsolódni senkihez sem. Talán a karácsony az az ünnep, amikor az emberek leginkább közel kerülnek a szeretteikhez, egyúttal a legnehezebb is, ha ez nem valósul meg. Lassan haladt az építkezés, tégláról téglára.

Igazi áttörést jelentett, amikor a 118. női Cursillon egyik társunk szavaiból inspirálódva, szabadon, rendhagyó karácsonyi ajándékkal leptem meg a családom tagjait. Egy-egy képeslapot kaptak, benne egy rövidke levéllel, amelynek ezt a címet adtam: Mivel ajándékoz meg engem általad az Úr? A megírásuk nem minden esetben volt könnyű, dacolva a bennem lévő szeretetlenséggel Isten végül gyógyító balzsammá változtatta a leveleimet. Sírtunk.

A templom elkészült, és azt láttam, hogy ez nem más, mint egy barlang. Istálló, tele állatokkal, és arra vár, hogy megérkezzen a Szent Család, szülessen oda a Megváltó. Isten Fia, aki ajándékként jött, azért, hogy mindenkinek Mindene legyen. Királyok Királya, a pásztorok Pásztora, a betegek Gyógyítója, a szomorúak Vigasztalója napestig sorolhatnám.

Hazudnék, ha azt mondanám, nem adtam ötleteket az Úrnak, engem mivel lephetne meg az idén karácsonykor, ezzel együtt őszintén vágyom arra, hogy találkozzak Vele a betlehemi békében.

Vele találkozzak először, és mint Mária Szent Józseffel, csak nézzem, imádjam Őt. Először azt a dobozt bontsam ki, amelyben a Kis Jézus fekszik, és miután kezembe véve ringattam kicsit, továbbadjam a családomban, a Cursilloban, a világban mindenhol, mindenkinek.

Istengyermeki kíváncsisággal, reménnyel, bizalommal, örömmel és várakozással vágok neki az adventnek, tudva, hogy az élő Isten lép majd be az életembe, mégis mit sem sejtve arról a meglepetésről, amelyet karácsonyra tartogat nekem.

Patik Júlia Mónika