A száraz november margójára….
- bpcursillo
- nov. 21.
- 2 perc olvasás
November a férfiegészség hónapja.
Hazánkban többezer ember meghonosodó szokása-kihívása, a Száraz November mozgalom.
Szeretném hivatalból megdicsérni mindazokat, akik sikeresen alkoholmentesek tudtak
maradni ebben a hónapban, illetve bíztatni azokat, akiknek még nem sikerült, ezzel együtt
fontosnak érezték elkezdeni. Hajrá!
Miért tartom fontosnak, hogy ezt a népszerű kezdeményezést még népszerűbbé tegyük, példát
mutassunk? A válasz, mint mindig most is a Szentírásban van:
„ Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok?
Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi? Nagy volt a váltságdíjatok! Dicsőítsétek meg
tehát Istent testetekben!” (1 Kor 6,19-20)
Az, hogy vigyázok az egészségemre, nem választható opció, hanem kötelesség. A testemet,
mint mindent (a bűneimen kívül, mert azok csak az enyémek) kaptam a Jóistentől.
Megőrzésre, továbbfejlesztésre, kiteljesedésre. Ezzel szemben bizonyosan semmit nem
kaptam azért, hogy tékozoljam el, rontsam le, pusztítsam… A testemet sem.
Nekem ennek az igének szót fogadni nagyon nehezen ment, néhány példát ideemelek: húsz év
dohányzás után három éve kaptam légmellet. Reggel a vonathoz sietve éreztem, hogy valami
nincs rendben, majd Rákosrendező és Istvántelek között halálfélelem kíséretében majdnem
megfulladtam, hogy aztán a munkahelyre valahogy bekúszva végre kihívjam a mentőket.
Kórház, táppénz, kétségbeesés… Nekem ez kellett ahhoz, hogy lerakjam a cigarettát. Lassan
három éve nem dohányzom.
Másik negatív példa: két éve diagnosztizált vesekövem van, ami az elmúlt egy évben már
mocorog is. Persze tűröm a kéthavonta 15-30 perces vesegörcsöket: családi biciklitúrán,
máskor a munkahelyen, legutóbb szentmisén a dicsőség után tört rám… A sekrestyében
feküdtem húsz percet a padlón, vagyis: nem elég a „jóvanazúgy”.
Felelősségteljes férj, apa, munkatárs, barát szeretnék lenni, bizony, mások miatt dolgom, hogy
vigyázzak magamra. Igyekszem jót is tenni: újra eljárok focizni és az otthoni gerinctornát is
rendszeresen csinálom.
Kedves férfitársaim! Ne legyetek olyanok, mint én, ne éljetek vissza a Jóisten türelmével.
Egészítsük ki a száraz novembert: Legyen egy éves kihívás lemondani a cigarettáról,
menjetek vastagbéltükrözésre, prosztatavizsgálatra, proktológiára, évente legalább egy
vérvételre a PSA szintünk ellenőrzésére. (Ez egy prosztatarák faktor)
Bíztatlak titeket, legyünk férfiak: merjünk szembe nézni, ennyit megér az egészségünk, a
testünk, a Szentlélek temploma…
De Colores!
dr. Breglovics Máté
Gyógyszertárvezető




