A fényekkel érkező remény

Laczķó Ibolya vagyok, Erdélyben, Gyergyócsomafalván születtem. Férjemmel, két kisfiunkkal együtt várjuk az ünnepeket. Advent van, karácsony közeleg, ilyenkor érzékenyebbek, nyitottabbak és fáradtabbak vagyunk. Felgyorsult világ, rohanó emberek, a várakozás időszaka, mégis úgy érzem, most mintha valami másról szólna ez az időszak. Jézus születése közeledik, de a mai modern világ beszippant sokakat, elhomályosodik, miről is szól szent ünnepünk. Nemcsak napok számolása, sokkal inkább belső készülődés. Elgondolkodtató, hogy nem azzal foglalkozunk, ami igazán fontos, amiről szól advent és karácsony.

Mit ad nekem az ünnep, hogyan tudom tovább adni gyermekeimnek?

Visszarepülök kislánykori önmagamba, ahogyan figyeltem csillogó szemmel Édesanyámat sütni-főzni a konyhában, testvéreimmel vártuk az Angyalt. Kint esett a hó, friss-ropogós, még most is érzem-emlékszem ahogy ráléptünk a hóra, mosolyogva emlékszem a hógolyózásra, hóember építésre. Azon szerencsések közé tartozom, akiknek szülei megörökítettek egy-egy pillanatot videofelvétel formájában. Emlékszem egy 1993-as felvételre, ahol testvéreimmel a fa körül énekeljük az Én kis morzsát, a Mennyből az Angyalt, Isten gyermek kit irgalmaz című dalt. Hároméves voltam, az átélt remény, szeretet, csodálat igazán boldoggá tett. Gondtalan pillanatok, nyugalom.

Szenteste szokás nálunk, hogy kisgyerekek mennek énekelni rokonokhoz, barátokhoz, ismerősökhöz, szomszédokhoz, 25-én este pedig a felnőtt fiúk éneklik meg a lányokat.

Harmonikával kísérik az éneket, utána piros szalag az ajándék. Néhány nappal később, 28-án aprószentek ünnepén fűzfából font kis aprószentekkel mennek a fiúk a lányokhoz. Remélem idén már férjem is elviszi a fiainkat, hogy őrizzük, vigyük tovább ezt a hagyományt. Ott is piros szalagot kötnek az aprószentekre.

A karácsonyi várakozás idén más: férjemmel 16 éve ismerkedtünk meg, nehéz időszakon vagyunk túl, mégis itt vagyunk egymásnak. Idén karácsonykor azt is ünnepeljük, hogy újra megtaláltuk egymást. Két kisfiunk hangja betölti a házat, a nevetésük, a kíváncsi tekintetük, és emlékezteznek arra, hogy minden küzdelem közepén van valami törhetetlen: a család.

Van közös történetünk, amit írni tudunk együtt. A várakozás nemcsak az ajándékokról, fényekről, hanem a reményről is szól. Lehet újraépíteni azt, ami fontos. Idén az ajándékok mellé csendes ígéret is kerül a fa alá: tovább menni együtt, hogy a szeretet, még ha el is fárad néha, képes újraéledni, ahogy a gyertyák lángja is újra gyullad!

A csoda nem kívül történik meg, hanem Elődben és bennem. A fiaink mosolyában, a közös reggelikben, a puha takarók alatti összebújásokban, minden olyan pillanatban, ahol újra esélyt adunk egymásnak.

A karácsony nem a tökéletességről szól, hanem a reményről. Amikor a fiúk izgatott szemmel bontják majd az ajándékokat, mi is elteszünk magunknak egy ajándékpillanatot: a csendes felismerést, hogy itt vagyunk egymás mellett, nem engedjük el egymás kezét. Néha a megmentett dolgok a legértékesebbek. Legyen a szívetek tele szeretettel, az otthonotok békével!

Békés, szeretetteljes karácsonyt kívánok!

Laczkó Ibolya