Mustármag cserépedényben


A Debrecen-Nyíregyháza, Eger, Esztergom-Budapest, Hajdúdorog, Kalocsa, Pécs, Vác egyházmegyék részvételével 2007-ben megalakult az Egyházmegyei Koordináció, amelynek egyik célkitűzése, hogy segítsük egymás munkáját.
Ennek a közös munkának egyik gyümölcse a Munkatársi Szeminárium, amelynek tematikáját Aratóné Márta állította össze. Az volt a cél, hogy egyeztessünk, segítsük egymást az előrehaladásban, a hétvége beszédeinek jobb értelmezésében. Ezért háromszor két napos programot állított össze Márta, a péntek, szombat és vasárnap témáinak megfelelően.
Az elsőt 2008. augusztus 15-17 között, Leányfalun, a másodikat 2009. május 8-10 között Egerben, a harmadikat szeptember 25-27 között Nyíregyházán tartottuk.
Nagyszerű élményekkel, derűsen és optimistán jöttem haza Nyíregyházáról. Ez a két nap az életről szólt. A barátságról, a nyílt, őszinte szeretetről, a nehézségekről és küzdéseinkről, a feladatokról és a megoldásokról. A gondjaink mellett ott volt a remény, a hiányok mellett az elkötelezettség, a szomorúságaink mellett a vidámság.
A helyiek áldozatos munkája, az előkészítés ötletessége, a témák precíz kidolgozása, a felénk nyújtott baráti kéz, a szeretet sokféle megnyilvánulása, az őszinteség, mind az együttlétünk sikerét szolgálták. Köszönet érte valamennyiüknek: Michalkóné Katinak, Zsírosné Juditnak, fekete Ferinek, Hód Mikinek, Pólik Tibinek, és kiemelten Román Csabinak.
Babály András atya elmélkedéseit mindannyian boldogan hoztuk haza magunkkal, erőt adó volt, és támaszt adott a továbbiakhoz. A kommunikációs gyakorlatai nagy sikert arattak. Én különösen azt élvezem ezeken az alkalmakon, hogy a biblia szereplőit ugyanolyan embereknek láthatom, mint mi vagyunk, ezért nem elérhetetlenek számomra, hanem valóban közel tudnak kerülni hozzám.
Mindezekért az élményekért elsősorban áldom az Urat, hogy megengedte, és lehetővé tette megélni ezeket az élményeket! És nagy köszönet a vendéglátóknak, és valamennyi résztvevőnek!

Megtisztelő volt, hogy Bosák Nándor püspök úr eljött közénk és egy előadásban lelkesített bennünket, kiemelve a plébánián végzett munka fontosságát, amelyet a civilek az egész közösség javára végeznek.
Jó volt, hogy szombaton délelőtt eljött Juhász Imre, Keresztes László, Lázár István, Pankotai József, Takáts Géza atya, akik őszintén elmondták a cursillo mozgalommal való kapcsolatuk nehézségeit és örömeit. Ritka alkalom, hogy ilyen nagy figyelmet fordítanak ránk az atyák. Ezért is nagy hála van bennem.

Kaptunk egy-egy gyűszűnyi nagyságú cserép korsócskát, amelyet megtölthettünk mustármaggal. Azzal a jelképes gondolattal adták át nekünk vendéglátóink, hogy a munkánk, elkötelezettségünk, szeretetünk a cursillo iránt, teremjen Isten Országához hasonló körülményeket a világban.
De colores!
Fabókné Ildikó